Laci, Sógor, Apuci
(Nagy László)
Született:
1961. 7. 23., Dévaványa,
Meghalt: 2009. 11. 7., Gyula
Emlékképek Nagy Laciról !
Itt ülök az asztal mellett, és próbálom feleleveníteni Laci barátom képeit.
Nehezen megy, nem tudom elhinni, hogy itt hagyott bennünket. Csak ülök, és nézek ki a fejemből, majd megindulnak a képek, nagy össze-visszaságban. Van valami közös bennük. Mi az? Gondolkodom, újra és újra visszajönnek a képek. Megvan, Laci mindegyiken mosolyog, nevet, vidám és jókedvű.
Igen, így ismertem meg Őt 1996-ban. Én, mint frissen műtött, Ő pedig már, mint ”régi motoros”, aki segít a fiatalnak járni és élni. Ezután sok-sok év következik, melyekben az ismerősből, a sorstársból barát válik. Nemcsak mi ketten, hanem a család is összejár, segítünk egymásnak. Közösen nyaralunk, Romániában, Görögországban, Magyarországon. Sok-sok nevetéssel, vidámsággal. Laci arcán az együtt töltött idő alatt mindig ott volt a gyerekes jókedv, ami most hiányzik. Hiányzik nézése, amiben benne van, hogy kapható minden tréfára, hülyeségre.
Sok estét, éjszakát, nappalt töltöttünk együtt a vadászatok alatt, ami a legnagyobb szenvedélye volt családja után. Felesége, Erzsi és leánya, Xénia a szemefényei voltak. Mindent nekik rendelt alá, értük dolgozott, értük élt.
Sok-sok kép itt villog előttem, látom, hogy súlyos hasmenéssel hogyan teríti le a vaddisznókant, hogyan lövi le a szarvasborjút, a nyulat, a fácánt. Tudom mennyire szerette a vadászatot, a horgászatot. Sajnos már nem lő több vadat, nem fog több halat, és nem mosolyodik el cinkosan.
Nagyon fáj, hogy elment, nem lesz itt, hogy az egyesület ügyeit intézzük, vitatkozzunk rajta, mint a gyerekek. Igen, meg van. Laci barátom egy szeretetre méltó, nagy gyerek volt. A gyerekek egyszerűségével, derűjével, igazmondásával, önérzetével, tenni akarásával, lazaságával. Nem tudom miért, de a képek csak jönnek, és jönnek a balatoni gyermek táborokról, egyesületi kirándulásokról, sütésekről, főzésekről. Mind itt kavarognak a fejemben. A képeken Laci , csak mosolyog bár tudom, hogy milyen nehézségekkel kellett megküzdenie. Azt szerette volna, ha a családjának, és mindenkinek jobb lenne. A képekben Laci mosolyog, talán nekem is mosolyognom kellene, de nem megy, mert a szívem megtelik keserűséggel és bánattal. Hiányzik. Ő elment, de emléke örökre bennem marad. Azon gondolkodom, hogy az ILCO Egyesület elnökeként, a MISZ vezetőségi tagjaként hány sorstársunknak segített. Nem tudom. Nagyon soknak.
Még csak 48 évet élt, de élete során százévnyi megpróbáltatás érte. A képek elmentek, sajnos Laci is.
Elmentél, köszönök, köszönök Tőled a MISZ nevében, és a Békés Megyei ILCO Egyesület nevében is.
„Jó utat” Nyugodjál békében.
Ő egy vicces, tréfálkodó, komoly, de mégis komolytalan férfi és egyben apa. Minden elé rendelte a családját, de hiába küzdött a végsőkig a sors erősebb volt nála.
Köszönjük az Édesapámért gyújtott gyertyákat, minden ismerősnek és ismeretlennek! Lánya és Felesége
|
 |