Dorián baba (Szeiler Dorián)

Született: 2010. 2. 2., Budapest,
Meghalt: 2010. 2. 15., Budapest

:-(
40 hét gondtalan és problémamentes terhesség után, amikor is azt hittem, hogy minden szép és jó és nemsokára babázom, a kezelőorvos írt egy "utolsó utáni" ultrahang és ctg beutalót 2010. január 31-re az István kórházba. így a terhesség vége felé már amúgy is 2 naponta kellenek a vizsgálatok... (Oda jártam korábban is az összes kötelező UH-ra.) Hozzátette, "-innentől kezdve ők foglalkoznak majd velem, merthogy ott fogok szülni is." Csakhogy mégse foglalkoztak velem úgy ahogy az elvárható lenne a 21. században. Bizony ők nem fogadtak január 31-én, mondván, "-hát vasárnap nincs ultrahang!!!?" Hm...egy kórházban! "Csak" ctg-t csináltak. Nem érdekelte őket az sem, hogy terminus után vagyok pár nappal, konkrétan akármikor beindulhat a szülés. Visszarendeltek február 2-re. Mentem, ahogy azt kérték. Na innentől felpörögtek az események. Tehát 2010. február 02-án elmentem az István kórházba, erre a bizonyos ultrahangra. Ekkor derült ki a felvételből, hogy valami nagy gond van a babával, súlyos rekeszizom-sérve van... Fogalmam se volt akkor, hogy mi is ez, mit várhatok, stb. Nem is mondták... Első kérdésük az volt, hogy "-hova jártam eddig UH-ra"..."-mondom ide"... na azt a tekintetet nem felejtem el soha... akkor már éreztem, hogy valami nagyon nagy baj van...Itt kell megjegyeznem, hogy az összes UH-ot mind-mind más orvos csinálta, mind az ő orvosuk és senki nem vette észre a rendellenességet!!! Ez egy sok esetben élettel összeegyeztethetetlen súlyos rendellenesség, amire UH protokoll, hogy szűrni kell és írásba is kell adni a látottakat!!! Ha nem adja írásba az orvos, akkor úgy kell vélelmezni, hogy nem történt rá szűrés... Nos tény, hogy nem utalnak rá, egyik UH leletemen sem...
Visszatérve a történethez, lassan egy kisebb team gyűlt össze körülöttem és nézték a monitort, majd közölték, hogy "-át kéne menni a SOTE I.Női Klinikára, majd ott eldöntik mi legyen, ők a főnökök..." Átmentünk. Ott megerősítést nyert ez a rendellenesség és végre elmondták részletesen, hogy mi is ez és mire számíthatunk...konkrétan semmi jóra...padlót fogtam...
Hozzáteszem, ámultak és bámultak, hogy ezt eddig senki nem vette észre és szintén megkérdezték "-hova jártam UH-ra"...(Mondtam, "-ahonnan küldtek" ... Egyértelmű, hogy ezt észre kellett volna venni!!! Mégis azzal takaróznak, hogy 100 százalékkal nem szűrhető ki minden, 30 százalék, ami rejtve marad...mint pl. az én esetemben is...) És különben is ezt minden kismama aláírja, amikor UH-ot csinálnak rajta...(Hát persze, próbálnám meg nem aláírni...amúgy se értek hozzá, csak utólag merültem bele ebbe az egész témába)


Még aznap sürgősségi császárral világra segítették a kisfiamat -láthattam is egy pillanatra. A készenlétben váró Peter Cherny Alapitvány mentőjével az I.sz. Gyermekklinikára szállították.(HÁLÁS KÖSZÖNET NEKIK! EMBERSÉGBŐL JELESRE VIZSGÁZTAK. Legalább az általuk készített fényképről nézegethettem a kisfiamat, míg kórházban voltam...) A gyermekorvos kb. 3% esélyt adott az életben maradásra...Nap mint nap egyre rosszabb híreket kaptam a baba állapotáról. 2010. február 15-én bekövetkezett a tragédia...:(((( A kis angyalkámnak összeomlott a keringése. (Aznap reggel telefonáltak a Klinikáról, hogy azonnal menjünk, mert elveszítjük, 1-2 órája van hátra. Forgott velem a világ. Rohantunk be hozzá. Megengedték, hogy az ölembe vegyem és elbúcsúzzak Tőle. A sors fintora, hogy ekkor tarthattam először és utoljára a kezemben a kisfiamat. Fájdalmasan zokogtam csak és néztem Őt. Olyan nagyon szép volt és mintha csak aludt volna. Egy pici ízelítőt kaptam csak az anyaságból. Anya lettem. Gyerek nélkül. Amin ilyenkor átmegy az ember, azt csak az tudja, aki már átélte. Senkinek nem kívánom. Egy részem vele halt... A kisfiam sajnos még a rá váró műtétig sem jutott el, nem tudták az életét megmenteni a legodaadóbb kezelés ellenére sem.

Számomra teljesen elfogadhatatlan az a tény, hogy a 41. héten látható súlyos rendellenesség, miért nem volt látható korábban. Ha mégis látható volt miért nem közölték velem, hogy valami probléma van! A terhesség során előírt ultrahang vizsgálatok mind az István kórházban történtek. Ők azok akik 40 hétig semmit nem láttak, vagy nem akartak látni!
Elgondolkodtató, hogy ha nincs ez az ultrahang, vagy épp megint nem vesznek észre semmit akkor valószínűleg mikor megindul a szülés ott hal meg a gyermekem a szülőszobán vagy épp halva születik, mivel senki nincs felkészülve arra, hogy súlyosan beteg gyermek születik, ahol minden perc számít az életben maradáshoz.
"-A baba lehet, hogy a holnapot sem éli meg, a természetes szülést sem éli túl, ezért azonnal megcsászározzuk" - mondta a klinikai orvos. Akkor el lehet képzelni mekkora volt a baj... Sajnos így is csak 13 napot élt. Szülés után azonnali légzéstámogatásra volt szüksége. A császárhoz igazították a babamentők érkezését. Ők hozták szállítható állapotba.

Nekem mindig azt mondták, minden a legnagyobb rendben. Most a gratulációk helyett a részvét nyilvánításokat fogadom. Könyörgöm, én babázásra készültem, nem temetésre. Elvették a hitemet és a bizalmamat.

"Köszönöm" István Kórház...


Dorián anyukája

u.i.: MSZNUT professzora szerint minden UH vizsgálatom a protokolljuk szerint történt, mégis előfordul(!?), hogy nem vesznek észre valamit!!! Hát hadd gratuláljak... SZÉGYELLJÉK MAGUKAT!!!
Tény: Nálunk még "elfogadott", hogy nem vesznek észre valami súlyos rendellenességet, kvázi belefér a 30%-ba, ezzel egy időben Amerikában pl. ezt a rendellenességet már méhen belül műtik, pár hetes magzaton!!! Nálam 40 hétig semmit se láttak. Ez hogy lehetséges? Merem feltételezni, hogy nem a gépeken múlik mindez. Hibába van már 5D-s ultrahang, ha aki nézi nem lát...


Picurkám, most Tőled búcsúzom: Felfoghatatlan a halálod. Soha nem foglak elfelejteni. Ezt nem is lehet. Próbálom elfogadni. Igazából ez sem megy. Elfogadni sem lehet, mert elfogadhatatlan. Túlélni lehet. Gyógyulni lehet. Tanulni lehet. Mindig emlékezni fogok Rád, itt leszel a szívem egy olyan helyén, ami csak a Tiéd. Itt élsz tovább örökké. Gazdagodtam általad, mert szerethettelek és szeretetet kaptam Tőled, megtanítottál a feltétlen szeretetre. Köszönet illet mindenért, amit adni tudtál...
köszönöm, hogy az anyukád lehettem! örök szeretettel, anya


Mennyi-mennyi kedves, együtt érző ember.
Szivből köszönöm minden kedves gyertyagyújtónak a megemlékezést a kis Doriánért.