Kulcsi
(Kulcsár Anita)
Született:
1976. 10. 2., Szerencs,
Meghalt: 2005. 1. 19., Dunaújváros
A nevem Kulcsár Anita, 1976. október 2-án születtem egy borsodi kisvárosban, Szerencsen. Az általános iskolát szülővárosomban végeztem el. 10 éves lehettem, amikor megismerkedtem a kézilabdával. Hogyan kerültem a sport közelébe? Nem volt nehéz, hiszen a szüleim mindketten testnevelő tanárok, így már egész kiskorom óta sportoltam. Kezdetben tornáztam, atletizáltam, de hamar kiderült, hogy igazából ezeket a sportokat nem nekem találták ki. Bár az atlétikához volt tehetségem, amikor azonban az édesanyám által irányított kézilabdaedzésre lementem, azonnal beleszerettem ebbe a csodálatos játékba. Kiderült, hogy egész ügyes vagyok, hisz negyedik osztályosként a nyolcadikosokkal jártam versenyre. Itt már nagy jövőt jósoltak nekem, így a továbbiakban is folytatni akartam. Felvételiztem a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium testnevelési tagozatára, ahová felvettek. Ott azonban nem volt kézilabda, így még mielőtt a tanév elkezdődött volna, átcsábítottak a Kölcsey Ferenc Gimnáziumba. A döntés engem igazolt, hiszen a megyei I. osztályból indulva, mire végzős lettem már az NBI/B-ben játszottunk, mint iskolai csapat. Szerencsére a játék egyre jobban ment, elég hamar húzóemberré váltam. Időközben több lehetőség lett volna a váltásra: hívtak Debrecenbe, Békéscsabára, több alkalommal Győrbe. Azonban én csak az érettségi megszerzése után akartam az NBI-ben kézilabdázni. Tudtam, ha tehetséges vagyok, akkor 18 évesen is lesz lehetőségem a váltásra. Közben tagja lettem a magyar junior-válogatottnak, ami szintén azt bizonyította, folytatnom kell a kézilabdát. Egyébként a tanulást sem hanyagoltam el. Több ízben elnyertem a jó tanuló, jó sportoló címet iskolai és megyei szinten is.
1995-ben aztán belekerültem a profi sportolók világába. A két lehetőség a Fradi és a Győr volt. Végül 3 éves szerződést írtam alá a Győri ETO-hoz. Nagyon nehéz volt a beilleszkedés, mert szó szerint a nagybetüs életbe csöppentem bele alig 18 évesen. Kemény munka folyt az NBI-ben, amihez egy év alatt szoktam hozzá teljesen. Az iskola mellett ugyanis napi egy edzésen vettem részt, míg Győrben az alapozó időszakban volt, hogy napi négy edzésen is helyt kellett állnom, ez később napi kettőre változott. A kemény munka meghozta gyümölcsét, hiszen pár héttel a huszadik születésnapom előtt meghívást kaptam a felnőtt magyar válogatottba. Ettől kezdve állandó kerettag lettem, és mostanáig nagyon szép sikereknek voltam részese a válogatottban és a klubomban egyaránt. Az ETO-val kétszer lettem bajnoki ezüstérmes, kétszer bajnoki bronzérmes, 1999-ben az EHF-kupa döntőjéig meneteltünk, ahol azonban (biztosan sokan tudják) sajnos vereséget szenvedtünk a világhírű Viborg csapatától, bár én magam két mérkőzésen 21 góllal terheltem meg hálójukat. A válogatottal 1998-ban EB-bronzérmet szereztünk, majd 1999-ben VB ötödik helyezést értünk el, egyetlen vereséggel a hátunk mögött.
Majd következett a 2000-es év, életem eddigi legnagyobb sikereinek az éve. A Sydney-i olimpián ezüstérmet nyertünk egy nagyon drámai döntőn. (Megjegyzem, kár, hogy nem 50 percig tart egy mérkőzés, mert akkor ma olimpiai bajnoknak mondhatnám magamat). Némi vigaszdíjként aztán decemberben európabajnokok lettünk.
A magánéletem is sikeresen alakult, Győrben megismerkedtem jelenlegi férjemmel, akivel két éve élünk nagyon boldog házasságban, és akivel már a kézilabdás utánpótláson is gondolkodunk. A győri Apáczai Csere János Tanárképző Főiskolán elvégeztem egy felsőfokú szakot, már csak a záróvizsgát kell letennem, illetve középfokú nyelvvizsgát szereznem. S ha mindez sikerül idegenforgalmi szakmenedzserként tevékenykedhetek majd a sportpályafutásom befejeztével.
S mivel egyszer minden véget ér, eljött az idő, amikor 6 szép és eredményes év után elbúcsúztam a győri zöld-fehér 11-es meztől, és 2001-ben a székesfehérvári Cornexi-Alcoa csapatához szerződtem, ahova még egy évig köt a szerződésem, s ahol szintén nagy célokat tuztek ki a klubvezetők. Ehhez, úgy tűnik megfelelő játékos keret áll edzőm Zsiga Gyula rendelkezésére. Így remélem, hogy az eredményeim tovább fognak gyarapodni klubszinten és válogatott szinten is. Álmaim, remélem valóra válnak, ám azokat még nem árulom el. Jelenleg 25 éves vagyok, így van még lehetőségem, hogy ezeket megvalósíthassam. Csak annyit tudok, hogy lesz hamarosan egy újabb olimpia, még számtalan világverseny vagy nemzetközi kupamérkőzés és bajnoki mérkőzés, ahol minél több fényes győzelmet szeretnék aratni a csapataimmal.
Kulcsár Anita, 2001
Nagyon hiányzol Kulcsi. :(
|
 |