Papa, Bandi
(Bakoss Endre)
Született:
1945. 10. 25., Devecser,
Meghalt: 2010. 4. 16., Budapest
Emlékezem Rád Apukám. Papa, Bandi, Endre, Kápó.
A családi legendárium szerint, gyönyörű, eleven kisgyerek voltál. Sümegen történt, ahol nagyon sok időt töltöttél a keresztanyádnál. Fogtál egy követ és kidobtad vele Mariska néni fogát. Amikor megkérdezték tőle, miért nem fenekelt el rögtön, ő azt válaszolta: De hát olyan aranyosan állt az a kavics a kezében.
Később, középső testvéreddel, Jancsival felraktátok a legkisebbet, Petit a cserépkályha tetejére, ami beszakadt alatta.
Az 56-os események idején 11 éves voltál és azt emlegetted, milyen jó buli volt levonulni az óvóhelyre. Akkoriban a házatokban voltatok vagy 15-en kisebb-nagyobb gyerekek, összezárva, együtt játszva, a fent dúló csatákból semmit nem éreztetek.
Irigyeltem a fiatal korodat. A nagy generáció tagja voltál. Rophattad a rock and rollt az utcabálokon, a Kisöregnél, csencseltél a jó lemezekkel. Beleszerettél az autókba, aztán Anyuba. Ahogy Ti táncoltatok, úgy kevés pár tud. Szinte minden bulin előfordult, hogy körbeállt Titeket a közönség és csak nézett és tapsolt. Lehetett az tangó, cigánytánc vagy rocky, profin csináltátok.
Korán jöttem, és nagyon jó volt, hogy ilyen fiatalok a szüleim. Minden korszakomban volt néhány osztálytársam, aki szerint "jó pasi" az apukám.
Szerettél volna egy fiút is, őket pótolták az unokatestvéreim. Öcsi, akit egyszer elkísértél egy orvoskonferenciára, ahol azt hitték, Te vagy a főnöke. Mindig olyan elegáns voltál és olyan fellépésed volt, hogy nem is nagyon hihettek mást. Aztán Balázs, akit 2-3 éves korában dobáltál és felnőttes mondókákra tanítottál. Na jó, kicsit káromkodni is.
Gyermekkorom autóversenyek árnyékában telt. A régi fényképeket nézegetve, nem is tudom, volt-e olyan hétvége, amit otthon töltöttünk. Annyi fotó készült kirándulásokon, bulikon, versenyeken. Életre szóló barátságokat adott neked ez a hobbi. Mitfahrereddel, Vámos Lacival úgy döntöttétek el, hogy ki legyen a sofőr, hogy háziversenyt csináltatok. Jó páros volt a tiétek a Főtaxi Autós Szakosztályában. Aztán a Dovit SC-t a kollégáiddal, barátaiddal alapítottad. Esténként nagy sztorizások, jobb kettő-bal kettő, hol a pálinka? Később a Külker SC már a profizmus előszele.
Elmúltál már 30, amikor elkezdtünk síelni. Itt is szereztél olyan barátokat, akikkel nyáron is jól éreztük magunkat. Szerettem a vacsora közbeni élménybeszámolókat a napi esésekről.
A nyaralásainkra is szeretnék emlékezni.
Fekete-fehér képek őrzik az Agárdi hétvégék, Balatoni nyaralások emlékét. Apuval a csúszdán, Apu ölében a tóparton, Anyu Apuval kézenfogva a strandon, szépek, csinosak, fiatalok. Apu egy ház falánál guggol, mert én fényképeztem és kicsi voltam, állva nem fért bele a képbe.
Csodálatos körutat tettetek négyesben Anyuval, Jancsival és Sacival, Németország, Görögország és Jugoszlávia érintésével, a sárga Zsigulival, sátorozva. Jugoszláviában meglátogattátok Péteréket, akik ott nyaraltak. Voltatok nudista strandon és 6-an aludtatok a kétágyas szobában.
Veled voltam először "Nyugaton", egy autóversenyen, természetesen.
18 éves koromban lakókocsival bejártuk Ausztriát, Németországot és Svájcot. Felejthetetlen 3 hét volt.
Anyuval kettesben láttátok Párizst, ahol Téged jobban érdekelt a pezsgőbár, mint a 86. múzeum, úgyhogy beültél és kóstolgattad a koktélokat, amíg a turistacsoport végez.
Életem első nyári Szilvesztere is egy együtt töltött vakációhoz köthető, Mauritiuson.
Az autóidra is szeretnék emlékezni. Mindig a tied volt a legszebb, legtisztább a környéken. A 125-ös Polskit azért állták körbe az emberek, mert benne voltak a bukócsövek, de később a Zsigulit is megbámulták. Tied volt a második 318-as BMW az országban. Az első autó, amit olyanra gyártottak, amilyenre kérted, Boriska néni, egy kedves távoli Németországban élő rokon volt az úgynevezett ajándékozó. Utána egyre jobbak és jobbak jöttek. Vigyáztál rájuk, szeretted őket.
Közel 40 évesen a sok lóerőt egyre cserélted. Beleszerelmesedtél a pacikba. Az első Indián volt, Imperiál ivadék, rajta tanultad meg a lovaglás csínját-bínját. Ezt is, mint mindent akkurátusan, rendszeretően csináltad. Tiéd volt a lovaglás utáni csutakolás munkája is. Évek múlva a Honvédban, ha egy ló betegség után lábadozott, rád bízták, hogy lovagold, olyan szeretettel bántál velük, annyira vigyáztál rájuk, erősítő koktélokat kevertél nekik, így hamarabb meggyógyultak, mint a szakemberek keze alatt. Díjugrató versenyeken is indultál, rengeteg díjszalag bizonyítja az eredményeidet. És nem utolsó sorban itt is nagyon jó volt a társaság. Bográcsos birkapörkölt bulik emlékét őrzi a lovarda.
Anyuval létrehoztátok a Batox Kft-t, ami megalapozta a jólétünket. Bár én sosem éreztem, hogy rosszul élnénk. Kiskoromban csak onnan vettem, észre, hogy jól megy vagy nem, hogy kóla volt otthon vagy málnaszörp. A cég igazi családi vállalkozásként működött, a nálunk dolgozók is családtagokká váltak.
Fiatalon tettelek nagypapává. Néhány barátodnak a gyereke született akkor, amikor a Te unokád. Mindig azt mondtad, hogy Te csak akkor tudsz valamit kezdeni egy gyerekkel, ha már beszélni tud. Bencével mégis azonnal egymásba szerettetek. Úgy érzem, amióta világra jött, ő lett életed értelme, őt szeretted a világon a legjobban, és számára is Te vagy A PÉLDAKÉP, csupa nagybetűvel. Mindenre megtanítottad. 5 évesen már nagymotort vezetett, síelt, a gokart- és autóversenyzést is Neked köszönheti. Néhány év kihagyás után, Te is visszakerültél a benzinszag közelébe. Versenyek idején itt is ment a poénkodás, a régi történetek felidézése. Felbukkantak régi barátok, versenyzőtársak, akik a gyerekeiket kísérték, és együtt emlékeztetek a fiatalságotokra. Emlékezetesek még az évenkénti díjkiosztó bálok, ahol megpörgetted az anyukák jó részét.
Bencével való kapcsolatod regénybe illő. Többezer kilométert utaztatok együtt úgy, hogy észre sem vettétek, mert mindig volt téma. Más panaszkodott, hogy több órából, csak 5 percet beszélgetett a fiával, Ti kb. annyit voltatok csendben.
Azt hiszem jó és teljes életet éltél. Más ember 100 évbe sem tudna annyit belezsúfolni, mint Te ebbe a 64-be. Nagyon hiányzol.
Amikor két évvel ezelőtt kiderült a betegséged, először kétségbe estem, majd a gyógyulásodba vetett hitem adott erőt. Te is meg akartál gyógyulni. Észrevétlenül tűntek el rólad a kilók és lettél egyre gyengébb, fáradékonyabb. Azt hiszem, csak az utolsó héten adtad fel, amikor már nem rendeltek vissza kezelésre és azt kérdezted, hogy "most magamtól kell meggyógyulnom?" Azt feleltem: Igen Papa, magadtól és tőlünk. Az utolsó órákig bíztam a csodában. És az utolsó percig fogtam a kezed és csak azt hajtogattam: Szeretlek Papa!
Amíg mi élünk, addig Te is élsz. Szeretünk.
|
|