Turza Dédi
(Turza Mihályné)
Született:
1925. 6. 15.,
Meghalt: 2009. 10. 16.
Drága Nagymamám,Dédikénk életét sok betegség nehezítette,mégis méltósággal viselte a megpróbáltatásokat. Igyekezett mindig mindenben és mindenkiben a jót látni.Ha bántották, megbocsájtott,és soha nem haragudott senkire.Keresztszemes kézimunkái,és az utánozhatatlan mézes zserbója örök memento.Nyugodj békében Drága Turza Mama!
SOHA NEM FELEDÜNK EL !!!
"Megpihent szíved, szemed álomba merült.
Felszállt a lelked, angyalok közé került.
Angyalként jössz hozzánk, éjjel csillagként ragyogsz.
Igaz nem látunk, de tudjuk, fentről mindig ránk mosolyogsz!"
"Nekem felfoghatatlan,
hogy egyik nap még itt van,
még beszél,jár simogat,
másnap pedig az űr csak,
ami marad.
Nekem felfoghatatlan,
hogy itt volt,
született,élt és távozott
S,csak az emléke él,
mit maga után hagyott.
De emléke él,és élni fog
Míg az én szívem a földön még dobog.
Őrzöm a képét,a mosolyát,
a hangját és minden gesztusát.
Őrzöm a mozdulatait,
mely bennem él mind a mai napig.
Őrzöm,a felém közvetített gondolatait,
s a nekem elsuttogott szavait.
Mert nem halt meg Ő!
Még mindig él nekem!
Csak messze távozott,
hol meg nem érinthetem !
NAGYMAMÁMNAK
Lassan mindenki elmegy
A legszebb mosolya volt a földön.
Szemei sokáig megültek a családi körön.
Hosszú ideje egyedül döcögött már,
Mindig azt mondta, rám csak a magány vár.
És tűrt. Tűrte az élet adta terheket.
Csókkal fogadta mindig, drága gyermekeit.
Félig száraz kenyerét mindig megosztotta.
Ő volt a világ legjobb asszonya.
Nem kellett neki a pénz és a földi javak.
Csak csillogjanak télen az örök havak.
Könnyekkel fogadta mindig az új tavaszt,
Megörvendte a gólyákat, szidta a csimaszt.
És eljött érte a fekete ruhás ember.
Nem mosolygott, csak lógott ruhája, kender.
Nem kérdezett semmit, csak megfogta a derekát.
Azóta nem láttam a világ legszebb mosolyát.
Ördög Attila
(Mamám emlékére...)
Drága Mami, boldog születésnapot!
Óh! Angyal!
Ott fenn a mennyben
Te, aki az égben laksz.
Miért hagytál el engem?
Ma lennél 86 éves,
de elvett tőlünk a sors.
Szívem e pillanatban mérges,
hisz megérhetted volna e kort!
Fájdalomtól eltorzul most arcom,
könnyek szöknek szemembe.
Két ököllel kapaszkodom,
a veled megélt emlékekbe.
Nyolc hónapja már,
hogy elszunnyadtál lágyan.
S tudom, azóta is fájna,
ha belépnék szürke kiskonyhádba.
Mindig ragyogtál,
sugárzott szívedből a szeretet.
Sokszor mosolyogtál,
még akkor is, ha fájt neked.
Te voltál számomra a mindenség,
a sötétséget legyőző reménység.
Sajnálom, hogy így hozta az élet,
hogy csupán verssel
köszönhetlek téged!
Drága Nagymamám,
bús szívem vigasztaló angyala.
Ma ragyogjon neked a Hold,
s az ég minden csillaga!
Haldoklik a nagymamám!
Haldoklik a nagymamám,
Könny áztatja arcom,
Összeszorul a torkom,
Elfullad a hangom
Azt mondták még vár valakit,
Azért nem tud menni,
Azért nem tud fáradt szíve
Végleg megpihenni
Elindultam összetörten
Lelkemben mély sebek
Úristen, hát én kellek még -
Nyugodt hogyan legyek?
Én voltam az életének
Első lányunokája,
Lényemnek ő anyja is volt,
Nemcsak nagymamája
Kiskoromban nevelgetett
Minden erejével,
Ha úgy kellett, óvott, védett
Mind a két kezével
Nehéz sorsát, 85 évét
Emelt fővel járta,
S nótázta hogy "Erdő szélén
nagy a zsivaj lárma..."
Most elfogyva kis csontvázként
Itt fekszik előttem,
Alig merem felkölteni:
- Mamikám! Megjöttem!
|
 |