SANYI
(KOVÁCS SÁNDOR )
Született:
1951. 2. 14., DEBRECEN,
Meghalt: 2010. 8. 8., DEBRECEN
Könnyek hullnak a mennyből,
most igazán sírnak a fák,
nem tudom, hol keresselek,
nem tudom, hol találok Rád...
Egyre csak lesem a néma,
láthatatlan jeleket,
nem értem, hogy mindaz, ami voltál
most egyszerre hol lehet...
Hideg könnyek hullnak a mennyből,
sebet ütve lelkemen,
érzésekből értelek csupán,
szavaid nem értem, nem érthetem...
Szívem köré álmot sző a lelked,
ezt az álmot soha el nem engedem,
s ott leszünk mi együtt, mind,
ahogy mindig akartad, Édesem.
Sűrű könnyek hullnak a mennyből
most együtt sírnak a felhő, a fák
álmomban megleltem, Férjem.
tudom, hol találok Rád...
Oly lágyan érintelek... sokszor észre sem veszed.
Gyönyörű lelked kezembe veszem, s felemelem.
Némán csodálom, áhítattal nézem mily gyönyörű,
Tökéletes, nem ember által alkotott remekmű.
Az égben született, angyalok közt nevelkedett.
Végül téged lelt meg, benned talált elég életet.
Megszülettél, s azonnal ragyogott fehér fényed,
Hirdetve arra érdemesnek megértést, jót, szépet.
Tüzed ma is éppoly kedves, eleven, és heves,
Bár lelked felszínén látom, rengeteg seb heged.
Utad soha el nem hagyva, sok csatát megvívva,
Hatalmas akarattal kitartasz, a jóra vágyva.
Társad lettem, mert így volt megírva a mennyben.
Lényemmel óvlak, melléd állva bátran védlek,
Két kezünk összefonva, míg tehetem, kísérlek,
Együtt, bízva egymásban, életek során áthaladva
Tesszük dolgunkat várva egy jobb világra.
Egyetlen dolog tart Életben.
Hogy itt vagy Mellettem.
Nem leszel, Végem.
Tisztán Érzem.
Éltem.
|
 |