Sanyi bácsi
(Meggyesi Sándor)
Született:
1931. 1. 4., Kiskunhalas,
Meghalt: 1999. 1. 12., Szekszárd
Apám egyszerű, szerény, jóhiszemű és becsületes ember volt. Áldozatos élete volt, munkával és küzdelemmel teli. Türelemmel viselte a betegségét is, és az ezzel járó fizikai fájdalmakat, amelyek a nap minden percében gyötörték. Szeretett viccelődni, sokszor megmosolyogtatott bennünket, és másokat. És szerette az életet, még ha annak legszűkösebb, legegyszereűbb része is jutott részül számára, kezdve a korai ifjúkorától, ahonnan a felelősségtudat és a gondoskodás már korán munkába állította, így kísérve végig életét. Az egyszerűség és az emberi nagyszerűség, a tiszta lélek ötvöződött benne, amellyel sosem kérkedett, a szerénysége ezt mind elfedte mások elől.
MEGEMLÉKEZÉSEK
1. évforduló
Tudjuk: már nem kapod meg ezt a levelet,
Most mégis írunk neked.
Emlékképed őrzi szívünk, s egy képkeret.
Azóta: sokszor beszélünk veled,
S a képről ránk tekint kedves szemed.
Kint az élet meg nem áll,
Őszre tél, tavaszra nyár árad, zúg?
A temetőben nyílik sok virág,
De néked már nem hoz változást.
Nekünk pedig csak a mérhetetlen fájdalom maradt,
S a tudat, hogy győzni kell és bírni kell,
S az est jöttével talán Te is velünk emlékezel
Ott fönn a csillagok közt bújva el?
2. évforduló
Keressük, de nincsen már sehol;
Mégis itt van mindig valahol.
Talán egy napsugárban,,,
Talán a holdfényben?
Vagy egy csillag lett az égen?!
Mi most is egyre hazavárjuk
Mint valamikor régen?!
3. évforduló
Elég volt egy perc, hogy elveszítsük,
De rövid az élet, hogy elfelejtsük?
Könnyes szemmel és fájó szívvel emlékezünk a drága jó férjre,a felejthetetlen szerető édesapára, nagyapára
halálának harmadik évfordulóján.
4. évforduló
Négy éve már, hogy a földi létet a túlvilági öröklétre kellett cserélnie.
Az életét leélte, s kevesebb év jutott, mint ahogy remélte.
De, ha van öröklét, örökké szeretjük,
Nem a puszta földbe, magunkba temettük.
5. évforduló
Szívünkbe zártuk, rá emlékezünk,
Itt lesz mindig közöttünk.
Hiányát elviselni nagyon nehéz,
Lelkünkben megtartja az emlékezés.
6. évforduló
Hat éve már, hogy utoljára láttuk jóságos tekintetét,
Hat éve már, hogy soha többé nem simogathatjuk meg a kezét.
Hat éve már, hogy elragadta a halál.
Eltelt hat szomorú év, fájó szívvel emlékezünk,
Éltet a remény: ha eljön az idő, egyszer újra együtt leszünk!
7. évforduló
Szíve nem dobban többé,
Véget ért a fájdalom,
Hangját nem halljuk többé,
Mardosó a fájdalom.
Nekünk itt hagyta a fényt,
Meleg szíve aranyát.
Szeretjük, ez ad reményt,
Őrizzük szeme mosolyát.
8. évforduló
Ma nyolc éve éppen,
Hogy szomorúbb lett a föld,
Fakóbb az ég színe,
Mert egy áldott ember elment,
Egy drága édesapa,
Egy szerető férj szíve
Megállt örökre?
9. évforduló
Ha a nevetésed nem látnánk a napsütésben,
Ha a hangodat sem hallanánk a madarak énekében,
Ha elfelednénk minden jót, amit értünk tettél,
Halott számunkra csak akkor, csak akkor lennél!
10. évforduló
Csoda volt, hogy élt
és bennünket szeretett.
Nekünk nem is halt meg,
csak álmodni ment.
Hisszük, hogy egyszer
majd találkozunk odafent.
11. évforduló
"Az esti csendben, míg színes meséket
Szövöget kint az álmos, őszi szél,
Elnézegetem szép képeinket,
S nem haragszom senkire semmiért.
Megbékélve a nagy magányossággal,
Előkotorva szép emlékeket,
Üldögélek csendesen, elmerengve,
S mosolygó képével beszélgetek.
Ő meg figyel, szemében furcsa fények,
Szája sarkában csöpp huncut mosoly,
Most itt ülök csak némán, egymagamban,
És nézem a játékos kis képeket,
A szél odakint fázós lett s erősebb?
Milyen szép volt két mosolygó szeme."
12. évforduló
Ha egy könnycsepp gördül végig az arcunkon,
az azért van, mert szeretjük és hiányzik nagyon.
Mély fájdalom költözött 12 éve szívünkbe,
Nem múlik el soha, itt marad örökre.
Nem hallhatjuk hangját, nem foghatjuk kezét,
nem lehetünk vele mi már soha többé.
Itt hagyott mindent amiért küzdött
Elvált azoktól akiket szeretett.
Bennünk él egy arc, egy meleg tekintet,
egy simogató kéz, egy sóhaj , egy lehelet.
Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet,
amit tőlünk soha, senki el nem vehet.
Mindig egy célja volt, a családjáért élni,
ezt a halál tudta csak széttépni.
Míg közöttünk volt, mi nagyon szerettük,
hiányzik nagyon, soha nem feledjük.
13. évforduló
Köszönjük, hogy lelkét a lelkünkbe írta, amikor fájdalmunkra az ég lett az új otthona.
Örök az arca, nem száll el a szava, minden mosolya a szívünkbe marad.
Aludni kéne, s felébredni arra,
ostoba álom játszott velünk csúfan.
Vágy marad mindez, nem történhet újra, nem térhet vissza ki elindult a végtelen útra.
A földön most lenne a 82.éve, de tizenhárom esztendeje már, hogy csillag lett az égen.
Áldott legyen a lelke és örök a békessége!
Soha nem feledjük, szeretjük örökre:
megtröt szívű felesége
lánya Erzsike
veje Zoli
unokája Zolika
14. évforduló
A Teremtő úgy osztotta be, hogy
Ő előrement és vár minket,
akiknek dolgunk van
még a földön.
De halhatatlan, hisz
csak azok halnak meg,
akik egész életükben nem csináltak semmit.
Aki tett valamit
- mint Ő, nem magáért,
hanem másokért, értünk ?
az örökre áldott emlékű marad.
Elveszítettük,
de amit tőle kaptunk,
tovább él bennünk,
soha nem feledjük!
Örökre gyászoló felesége,
lánya Erzsike, veje Zoli
unokája Zolika
15. évforduló
Édesapám 15 éve ment el?
Gyakran ellátogatunk hozzá a mórágyi temetőbe, de azóta is minden évben ezen a napon feltétlenül ott gyújtjuk meg az emlékezés gyertyáit édesanyámmal a kisfiammal és a férjemmel együtt
Soha nem tudom megköszönni mindazt amit tőle kaptam, de ha a Jóisten meghallgatta az imáimat, akkor most az oltalma alatt az angyalokkal az öröklét útját járva néha letekint abból a képzeletbeli ablakból és onnan vigyázza lépteink és biztossan látja, hogy őrízzük emlékét, s a végtelen álmát, s míg élünk gyászoljuk a halálát.
Nőnek az árnyak s ahogy
fogynak az esték,
úgy fáj egyre jobban,
hogy minden csak emlék.
Ezer fúvó szélben lakik,
Gyémánt Ő a fénylő havon.
Érő kalászon nyári napfény.
Szelíd esőcske őszi estén.
De a szíve már nem fáj,
csak a miénk vérzik,
mert a fájdalmat
csak az élők érzik.
Soha nem feledem az én drága jó apámat!
16. évforduló
Tizenhat esztendővel ezelőtt vesztettem el az édesapámat!
Úgy ment el ahogy élt, küzdelmesen,
csendesen és szerényen.
Sok mindent elvitt, még többet hagyott!
Élete tetteinek gyümölcse velem maradt.
Emléke szívembe örökre bele ivódott.
Életem sok-sok boldogságáért neki tartozom.
Végtelen türelmes volt és hihetetlenül jó!
Engem már sok minden és mindenki elhagyott,
de az Ő jóságának bizonyossága nem!
Kezdetben azt gondoltam, hogy a halála
veszteség és pusztulás, csupa
fájdalom és bánat, melyet nem lehet elviselni.
Lassacskán kezdem megérteni,
hogy az élete ajándék volt,
mely után egyre erősödő szeretet maradt.
Mérhetetlenül messze mindnyájunktól
és mindnyájunk felett drága lelke
Nyugodjék békében!
|
|