Attis, Manó
(Madár Attila)
Született:
1975. 1. 15., Sümeg,
Meghalt: 2010. 10. 12., Budapest
Becsukott szemmel még látom a lelkét,
ki mellettem ül, és nékem mesél...
Nem maradt utána, más csak az emlék
Örökké szeretlek bárhol legyél!"
Egy pici dal, egy kicsi szó, egy aprócska jó, ahogy álmomban hallom a hangját. . . S aki hív, az, ki szól, ismerem jól. . . A szívemben őrzöm az arcát. Ő az, aki vár, mikor eljön az idő, hogy a múlt vele üzenhet nekem. Tudom, Ő az, aki, bármit is hoz majd a jövő, velem él, elkísér, s fogja a kezem! Álmomban jártam ott, ahol Ő jár, és én is láttam azt, amit Ő lát, s együtt mentünk, s összenevettünk, úgy, ahogy rég. Álmomban érzem, Ő is érez! Azt súgta: - nincs baj, minden szép lesz! Így van ez rendjén, még úgy is, ha fáj! Ez a dal ma neki szól, talán hallja valahol, hogy sóhajként szállok a széllel. . . Ami szép, és ami jó, és visszaadható, Ő hozza el újra ma éjjel! Mert Ő az, aki vár, mikor eljön az idő, hogy a múlt vele üzenhet nekem. Tudom, Ő az, aki, bármit is hoz majd a jövő, velem él, elkísér, s fogja a kezem!
Nekem felfoghatatlan,
Hogy egyik nap még itt van, még beszél, jár, símogat,
Másnap pedig az ür csak ami maradt.
Nekem felfoghatatlan,
Hogy született, itt volt, s távozott,
Csak az emléke él, mit maga után hagyott.
De emléke él és élni fog,
Míg az én szívem e földön dobog.
Örzöm a képét, a mosolyát,
A hangját, minden gesztusát.
Örzöm a mozdulatait,
Mely bennem él mind a mai napig.
Örzöm a felém közvetített gondolatait,
A nekem elsuttogott szavait.
Mert nem halt meg ő, még mindig él- nekem,
Csak messze távozott, hol meg nem érinthetem.
A csendes éjben egy gyertya lángja ég
Árván világit temető rejtekén
Őrzi az én kincsem álmát itt lenn
Míg Ő egy csodás csillagként tündököl fenn
Lenéz a kis lángra ott talál engem
Tudja mindig vele a szívem és a lelkem
S ha a gyertya lángja egy könnyet ejt
Az Ő szemében is ragyog egy könnycsepp
Mert érzi a gyertya lángja én vagyok
Imádom Őt a legszebb csillagot!
" Nem szűnő fájdalom tombol az én szívemben,
Mert elhagyott engem , akit én igazán szerettem,
Nincs már velem senki, ki fogná az én kezem,
Nincs már velem senki, ki mondaná, szeretlek. "
You' re the first, my last, my everything.
" Téged látlak a felkelő napban,
a Te hangodat hallom egy csöndes madárdalban.
Téged látlak egy távoli hegyben,
egy fényes napsugárban, egy hűvös esőcseppben.
Te vagy a falevél, mit felkap a szél,
Te vagy a szél, mi az arcomhoz ér.
Ott vagy egy dalban, egy névben, egy hangban,
hallak a csöndben, hallak a zajban.
Mindig Téged látlak, mikor felnyílik a szemem,
s ha álomba merülök, újra Te vagy velem.
Mindig közel vagy, mégis oly távol,
én tudom egyedül, mennyire HIÁNYZOL! "
" Álmok, emlékek, szép szavak, ez minden, ami a múltból megmaradt. Fájdalom és űr, a szív nem felejt, csak tűr és remél, hátha a múlt csodája egyszer visszatér.
|
 |