Anyuci (Kati, Kati néni, Mackónéni)
(Hodosi Istvánné (Hajdú Ilona Katalin))
Született:
1956. 6. 22.,
Meghalt: 2011. 12. 9.
Drága ANYUCIKÁMÉRT!
Tudjuk értünk éltél. Csak a jóra emlékszünk... Örökké Szeretünk! Nyugodj Békében!
Búcsúzunk Tőled: Apuci, Enci és Kata, Imádott unokád Tomci
"Elmentem tőletek nem tudtam búcsúzni,
nem volt időm arra el kellet indulni,
Szívetekben hagyom emlékem örökre,
ha látni akartok nézzetek fel az égre."
Van olyan emlék,
ami könnyeket ejt,
annyira szeret,
és soha nem hagyja,
hogy elfeledd!!!!!
Elmentél tőlünk, nem látunk többé,
de szívünkben itt leszel mindörökké.
Tudom már nem gyötörnek a földi gondok,
kívánom: légy odafent örökké boldog!
Egy könnycsepp a szemünkben Érted él,
Egy gyertya az asztalon Érted ég,
Egy fénykép, mely őrzi emléked,
S egy út, mely elvitte az életed.
A bánat, a fájdalom örökre megmarad,
Mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad.
Tudom, hogy figyelsz rám,
Föntről is meghallgatod a bánatom,
De az lenne szép mégis,
Ha tudnám, hogy arcod mindennap láthatom.
Ha itt lennél elmondanám
Mindazt mit érzek,-Neked-,
Hisz most is, mint annyiszor
Megosztok mindent Veled.
"Megpihent szíved,
szemed álomba merült,
Fel szált a lelked
Angyalok közé került, nappal
Angyalként jössz hozzánk,
Éjjel csillagként ragyogsz,
Igaz nem látunk, de tudjuk,
fentről mindig Ránk mosolyogsz."
"Nincsen a gyermeknek olyan
erős vára,
mint mikor az Anyja őt
karjaiba zárja.
Nincsen őrzőbb angyal
az Édesanyánál,
ékesebb csillaga sincs
szeme sugaránál.
Nincs is annyi áldás,
amennyi sok lenne,
amennyit egy Anya
meg ne érdemelne."
"Kísért a csend,
Vigyázza még a hangodat,
Magányába zár a szoba,
Láttatja még az arcodat.
Érintésed is itt van még,
Őrizem a kezemen,
Könnycseppek gyász-harmata,
Emlékező szememen."
"Ha egy könnycsepp, végiggördül az arcunkon,
azért van, mert SZERETÜNK, s hiányzol nagyon."
Nincs oly nap, hogy ne gondolnék Rád.
Látlak az égben, amely kéken borul rám.
Látlak a zöldben, bokrok, fák között,
Napfényes esőben szivárvány fölött.
Látlak az utcán emberek forgatagában,
Hallom lépteid vágyaim sikátorában.
Érzem illatod rózsákba oltva,
Törlöm könnyeim, sírodra borulva.
Oly kedves voltál szívünknek,
De egy nap elhívtak a fények.
Megmaradt a keserű bánat s a fájdalom,
S keserves könnycsepp csordul le arcomon.
Az emléked szívünkben él míg élünk,
Az emléked szívünkben él, el nem feledünk.
Tovább élsz, itt legbelül a szívünkben,
S ez elkísér egész életünkben.
De mért ilyen keserves az élet,
Miért kellett pont Neked elmenned?
Szívünk gyászol s meghasad a fájdalomtól,
Nem tudunk szabadulni a fájó bánattól."
Tudom, hogy ezt üzened, mert nincsenek véletlenek és olvasás közben, kinyílt a szobaajtóm:
Vannak pillanatok, amiket nem lehet feledni,
Bárhol vagyok,
Ugyanúgy foglak titeket szeretni!!!
Nézzetek fel bátran, mosolyog az ég is,
Bennetek mosolygok tovább én is!
Tegyétek szívetekre kezeteket,
Mely szeretettől fényesen ragyog,
Érzitek?
Ott én örökre VELETEK maradok!!!!!
|
|