Breza Béláné
(Breza Béláné)
Született:
1950. 7. 30., Tiszanagyfalú,
Meghalt: 2013. 12. 31., Nyíregyháza
Emlékszem kedves arcára,
Megnyugtató lágy hangjára,
Megfakult, ősz hajára.
Mindig szaladt, mindig rohant,
Úgy imádtam.
Megfáradt már öreg teste,
De tudtam, sohasem volt rest,
Dolgozott Ő mindig,
Reggeltől - napestig.
Lányainak mindenét oda adta,
Hogy magának semmi sem maradt?
Egyáltalán nem bánta. Számomra
Ő a világ legjobb Nagymamája.
Emlékszem, míg Ő dolgozott,
Éjt nappallá téve robotolt,
Én, mint gyerek csak Őt néztem,
Ha tehettem Vele mentem.
Senki sem főz oly finom húslevest,
Mint amilyet Ő főzött nekem,
Ízét a számban most is érzem,
Az Isten áldja meg Őt érte!
Emlékszem kertjére,
Annak minden gyümölcsére,
Görnyedt háttal kapálgatta,
Volt ott barack, eper, málna.
Emlékszem a virágokra,
Gyomlálgatta gondossággal,
Azóta sem láttam oly szépet,
Pedig már megöregedtem.
Ő jelentette nekem a biztonságot,
Megnyitotta számomra a világot.
Olykor kitett a kertbe egy nyugágyat,
Árnyékot adó lomok alatt,
Hogy én pihenjek...
S nem Ő!
A szomszéd éppen égette az avart,
Illatát ma is érzem az orromban.
Most is ez jelenti nekem a tavaszt,
A fákon madár dalolt,
Nekem ez volt a nyugalom.
Emlékszem, mindenre emlékszem!
Azóta ha zaklatott a lelkem,
Csak becsukom a szemem...
És újra ott vagyok,
VELE.
Gyermekkorom, íme, vége tért,
Az én Mamám lehunyta szemét,
Elment e világból örökre,
Kedve arcát sohasem felejtem.
Ha néha szomorú vagyok,
Kapujához visszajárok.
A házat, melyben lakott átépítették,
A kertet, amit ápolt füvesítették,
Már semmi sem a régi!
Én sem.
"Mama, Mama, ne légy rest!
Gyere, gyere! Szedjünk epret!"
Kiáltanám... de rájövök,
Nincs már köztünk a földön,
S az élet sajnos nem örök.
Remélem a Jó Isten oda fönn,
Vigyáz Reá!
És végre
kipihenheti
magát.
Család
|
 |