Zoli Nagypapa
(Gavora Zoltán)
Született:
1921. 3. 13., Felsőmocsolád,
Meghalt: 2013. 4. 9., Kaposvár
Egy unokája írása: Pont a nagypapa 75. születésnapján születtem. Nagyon szoros kapcsolatban voltam vele, ez több volt, mint egy unoka-nagypapa kapcsolat. Emlékszem arra a pillanatra, amikor a Nagyi azt mondta, hogy a Nagypapa már nem tud velem focizni. Egy ideig szomorú voltam, de aztán beletörődtem.
Korábban, amikor tehettük akkor lementünk a Balatonra, és vittük magunkkal, a nagypapát is. A Nagypapám nagyon szeretett vezetni. Nagyon sajnálta, amikor autóját el kellett adni.
Volt nekik egy kis kertjük, mindig, amikor tehette elvitt engem oda. Segítettem neki, és Nagyinak a kerti munkában. Jó kis kert volt.
Sokat segített nekem az angolban, mindig mesélt, az okos angol tanítójáról, Felsőmocsoládról, és sokat hallottam a háborúról. De én nagyon örülök, hogy a Nagypapámnak egy nem mindennapi élete volt. Hálát mondhatok, hogy sokszor megmenekült a bajból, mert Ő adott életet anyukámnak, Ő pedig nekem, nagyon örülök, hogy így történt.
Szerintem hozzá tartozik az élethez az, hogy egy élet elindul és megáll. Nagyon sajnálom, ami történt, de sajnos ezt nem lehet kikerülni. Szerintem azért az már elég nagy szó, hogy tudott valamit adni a jelenkornak, például nekem. Igazán azok tudják átérezni ezt a szörnyű tragédiát, akik törődtek vele, illetve akik együtt éreztek vele abban, hogy min ment keresztül, akik mindig támogatták, amikor lehetett, vagy volt egy olyan percük vele, amikor tényleg csak rá gondoltak.
Nagyon hírtelen történt minden, és meglepődtem, mert azt hittem, hogy meg fogja élni a száz éves kort. Rossz az a tudat, hogy elvesztettem egy olyan embert, aki mindig velem volt, támogatott. Belegondoltam abba, hogy mennyi mindent megtehettem volna még vele, de sajnos már nem tudok. Nem tudom, hogy létezik-e a halál utáni élet, de azt tudom, hogy mindig rá fogok gondolni, és arra, hogy miket csináltunk együtt. Az élet sajnos véges és ezzel mindenkinek együtt kell élnie, még nekem is. De mindig élni fog a szívemben, és persze nem csak az én szívemben, hanem minden olyan ember szívében is, aki kapcsolatban volt vele.
Igazából nekem az volt a legfontosabb, hogy vele voltam, és vele vagyok most is, akár hol is van most.
Amit az ember cselekszik, az kihat a jövőjére, vagy más ember életére is. Sokat szoktam gondolkodni az élet lényegéről, de szerintem a szeretet, az odaadás, és a támogatás a legfontosabb. Ezt mind megkaptam a nagypapától.
Egymilliárd szóban sem tudnám kifejteni, hogy mennyire szerettem, és kedveltem a Nagypapámat.
Ha hall még a Nagypapám, akkor csöndben mondom neki, hogy ?nagyon hiányzol, és nagyon szeretlek?! Köszönöm neked, mindazt, amit életed folyamán adtál nekem, és én ezt valahogyan megpróbáltam viszonozni úgy is, hogy ezt itt most elmondtam.
|
 |