Ági
(Kerékgyártó Ágnes)
Született:
1961. 7. 6., Budapest,
Meghalt: 2015. 4. 26., Budapest
Ma 2. éve
Karai Gábor
Utolsó pillanat
Utolsó pillanat mikor még reám néztél
És könnyezve lágyan át öleltél
Elhaló hangon súgtad hogy menned kell
Kérted hogy most már engedj el
Mert várnak te read már oda fent
Ott ahonnan vissza már nem térhetsz
De én szorosan fogtam a két kezed
És kértelek ne menj oda fel
Arcodra hullott néhány könnyem
Nem akartam hogy el hagyj engem
Te bánatosan reám néztél
Majd örökre a fénybe léptél
Utolsó csókkal illettem homlokod
És engedtem hogy el vigyenek az angyalok
Most éjszakánként mikor az égre nézek
A csillagok közt kereslek téged.
Ma 22. hónapja
Major Tamás
Szerelem, szerelem...
Elfekszem szemed szegletén,
Bársonypírt húzok arcodra.
A szempillád rácsa mélyén
Leledzik lelkem ragyogva.
Remélem, látsz, ott lakom én,
Rendezkedtem szívem hozva.
Kacsintasz, szemed lebbenés,
Kapaszkodom tornász módra.
Tudom, látom, Te világom,
Lelked rózsával, illattal.
Bódít, és én rég nem bánom,
Fényünk már rég nem fiatal.
Tudom, hiszem, rég vagy kincsem,
Nem sírsz ki fátyolszemedből.
Marad veled boldog hitem,
Könnycsepp nem leszek ereszből.
Boldog énem veled élem,
És hosszú évek igazát.
Egymást szerettük oly régen,
Most és a jövő vigaszát.
Ma 21. hónapja.
Orosz Piroska
Ha megtörik egy élet
Hogy múlhat el
oly hirtelen
ez a földi élet,
amitől az ember
oly sokat remélhet...
Egy pillanat műve:
s máris semmivé lett,
szertefoszlik
minden remény,
ha megtörik egy élet.
Nem ragyog az égen
többé már a szép Nap,
csak a kihűlt test
nyugszik egy hant alatt.
Mérhetetlen bánat
üli a szíveket,
úgy érzed, hogy
elvesztettél
minden reményedet.
Mert akit szerettél,
nincs többé soha,
nem tarthatod többé
remegő karodban!
Beleőrülsz szinte
a fájó gondolatba,
csak az emlék marad
szívedbe, s sajgó gondolata.
Ma 18. hónapja, hogy örökre elaludtál.
Rohannék vissza a tegnapba,
mert ott vársz rám.
Tekintenék a holnapba,
de nélküled hogyan?!
Örök vagy, mint minden
bennem megszületett fájdalom.
Molnár Mónika
Ma 17. hónapja, hogy örök álomba merültél.
Ma 15. hónapja, hogy a föld lett a párnád s takaród. Ott pihen örökre törékeny tested, de itt maradt bennem szerető lelked. remélem nemsokára megyek melléd én is, együtt leszünk örökre.
Ma 15. hónapja, hogy lelked egy másik világba költözött itt hagyva testedet.
Meggyesi Éva:
Ma lett volna
Ma lett volna a születésed napja,
de elragadott a rút halál,
oly hirtelen, hogy nem tudtál szólni
semmit, és ez most annyira fáj.
Nincsen már könnyem. Nem sírok többé,
csak pár csöpp gördül az arcomra már,
de a lelkem még ugyan oly tépett,
mint a viharban ázott madár.
Megkövült könnyek gördülnek végig
kopott szívemnek érfalán,
elzárva tőlem ezernyi érzést,
amely nyugalmat hozhat reám.
Nem tudok neked mondani semmit!
Hisz már messze vagy. Nem hallanád.
Ahol te nyugszol nincsenek hangok,
csupán egy sötét árnyékvilág.
Mégis: Istentől azt kérem néked,
legszebbik álmod küldje reád,
s nyugalmat nékem, hiszen még úgy fájsz!
De te csak álmodj. Jó éjszakát.
Ma 14. hónapja, hogy örökre lehunytad szemedet. De itt élsz a szívemben az utolsó dobbanásáig.
Ma 13. hónapja, hogy végleg lehunytad szemeidet.
Ma 1- éve, hogy hogy végső nyughelyedre pihenni tértél. Még mindig nem tudom elfogadni, hogy nem vagy már többé. Hiszen mindig látom mosolyodat, hallom a hangodat, érzem az érintésedet. Mindig itt vagy velem, tudom, hogy ez csak egy rossz álom, melyből majd fel ébredek és újra velem leszel. Most csak pihensz.
Pihenj csak
Pihenj csak. Itt leszek melletted,
s csöndesen őrzöm álmodat,
lágy takaróval betakarlak,
megsimítva az arcodat.
Ne félj. Ha rosszat álmodnál
elég egy sóhajtás nekem,
s messzire űzöm a rosszat,
amelytől riadt leszel.
Pihenj csak. Fáradt vagy. Látom.
Elárulja a két szemed.
Olyankor bágyadtan nézel,
szemed is elárul nekem.
Ne félj. Én itt leszek mindig,
s ha kell, virrasztok veled,
hűvös estéken, téli éjen
majd meleg takaród leszek.
Átölellek és magamhoz húzlak,
hogy érezzem milyen meleg
tested, amikor átölelve
békésen itt alszol velem.
Tudod, nekem csak az a fontos,
hogy mindig melletted legyek,
s megőrizzelek minden bajtól,
hiszen annyira féltelek.
Meggyesi Éva
Ma egy éve, hogy örökre lehunytad szemeidet. Nehéz kifejezni, hogy mit érzek, mert nincs arra megfelelő szó.Mily sok könny, mit érted ontottam, ontok ma is, elmondja néked mit jelentesz nekem. Számtalan jel, mi ittlétedet jelenti, tudatja velem, hogy nem hagytál el engem, hanem itt vagy és vársz reám.
Ma 11. hónapja, hogy sírhant fedte be megfáradt testedet. A lelked itt maradt, nem hagytál el, velem leszel míg élek.
Ma 11. hónapja, hogy örökre lehunytad szemed. Mosolygott arcod, melyet sohasem feledek.Tudom, hogy vársz reám míg oda nem érek, nyújtod felém kezed, mert tudod, hogy mennyire Szeretlek Téged.
Ma 9. hónapja, hogy a hideg föld ölelte át törékeny testedet. Míg élek a szívemben van otthona, megfáradt lelkednek.
Ma 9. hónapja, hogy végleg lehunytad gyönyörű szemeidet és elmentél egy másik dimenzióba, ahol már nem fáj semmi.
Ma 8. hónapja, hogy a hideg föld lett a párnád és takaród.
Felejteni sosem foglak téged, visszasírok minden emléket.
p>
Ma 8. hónapja, hogy piciny lelked elhagyta végleg testedet. Eljöttél hozzám, 4 óra 27 perckor, álltál a fehér fényben egy hatalmas kapu előtt, de nem mentél be, hanem csak ott álltál engem nézve. Tudom, érzem, hogy itt maradtál, itt vagy velem.
Ennek jelét is adtad, végső nyughelyednél üzented, hogy itt vagy és vársz rám.
Ma hetedik hónapja, hogy nyirkos föld lett a párnád és takaród. Csak a tested van ott, lelked itt van velem míg élek.
Ma 7. hónapja, hogy elindultál a végtelenbe, ha fizikailag nem is vagy itt, a lelked velem maradt, nem hagyott itt.
Ma 6. hónapja, hogy a hideg föld lett a takaród, de tudod, hogy én ott is melletted vagyok. Te itt vagy velem, nem hagytál el engem, örökké itt leszel, mélyen a szívemben.
Ma 6. hónapja, hogy lelked elhagyta megfáradt törékeny testedet.
Ma 5. hónapja, hogy piciny lelked elhagyta végleg testedet. Eljöttél hozzám, 4 óra 27 perckor, álltál a fehér fényben egy hatalmas kapu előtt, de nem mentél be, hanem csak ott álltál engem nézve. Tudom, érzem, hogy itt maradtál, itt vagy velem.
Ennek jelét is adtad, végső nyughelyednél üzented, hogy itt vagy és vársz rám.
"Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod
veszteség volt és pusztulás,
fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni.
Csak most kezdek rádöbbenni,
hogy az életed ajándék volt,
s egyre erősödő szeretet maradt utána.
A halál miatti elkeseredés
elpusztította magát a szeretetem tárgyát,
ám a halál ténye
nem pusztíthatja el mindazt, amit tőled kaptam."
Mindig azt várom, hogy nyíljon az ajtó és belépjen,
s mosolyogva mondja: Drágám megjöttem.
Nem az a legrosszabb, hogy hiányzol nagyon, hanem az,
hogy onnan már soha nem jöhetsz vissza.
"S egyáltalán, ezek az úgynevezett nagy találkozások, döntő pillanatok tudatosak-e?? Van-e az, hogy valaki belép egy napon a szobába és tudjuk: aha, ő az? ? Az igazi? mint a regényekben? ? Nem tudok erre a kérdésre felelni. Csak behúnyom szemem és emlékezem. Hát igen, valami történt akkor. Áram?? Sugárzás?? Titkos érintés?? Szavak ezek. De bizonyos, hogy az emberek nemcsak szavakkal közlik érzéseiket és gondolataikat. Van másféle érintkezés is emberek között, másféle híradás is. Ma így mondanák, rövidhullám. Állítólag az ösztön sem egyéb, mint egyfajta rövidhullámos érintkezés. Nem tudom "
(Márai Sándor: Az igazi)
"Életed maga volt a szépség,
Az ég maga volt a kékség,
Halálod maga a fekete fájdalom,
Már csak a földnek sírom,Kegyetlen bánatom!"
|
|