A(z) 67857150. gyertyát Anyu gyújtotta 2024. 09. 28. napján
Nadriért, de már leégett
A gyertyagyújtás oka: Le nem venném a szemem róla!
"Mert messze vagy, mert messze vagy,
Olthatatlan a szomjúságom,
Hangodat hogyha hallanám,
nem lenne több szomorúságom!
Hogyha látnám szép arcodat,
Le nem venném a szemem róla,
S titkon néznélek éjjel is,
Álmodban, amikor nem tudsz róla!"
"Árnyékvilágban jársz most egyedül,
lépteid alatt nem zizzen levél, se
fűszál meg nem hajlik, s én
követlek a túlsó partig, ahonnan
még visszaintesz nekem, de
ezt csak én látom, más senki sem.
Lábad nyomát lassan és könyörtelenül befújja hóval a
hideg tél, az éj sötétje eltakar,
s csak én tudom, hogy itt voltál,
s elköszöntél..."
"Világ voltál szívemben,
csillaggal teli égbolt,
kitöltötted lelkemet,
s mosolygott a vén Hold.
Te voltál a mindenem,
a szemem csillogása,
de elmentél, elhagytál,
most könnyes ragyogása.
Csillagtalan éjszakák
a nappalok is nékem,
emlékek közt vergődöm,
csak ennyi lett a részem.
Felemelem fejem,
úgy próbálok járni,
hazudok a szívnek,
hogy ne tudjon fájni."
"Csitítom magam, hogy ne sírjak,
hogy semmi szomorút ne írjak:
maradjon meg a néma bánat,
ott bent a szívben, önmagának!
Kinek beszéljek, tán a szélnek?
vagy fönt a ködös szürke égnek,
esőnek, hónak, zivatarnak,
panaszkodjam hideg falaknak?
Kedveseimtől elszakítva,
így maradtam, így kifosztva,
kinek zokogjam, tán a szélnek!?
szívemben felsír a bánat,
de csak befelé önmagának!"
"Annyira kínoz, annyira fáj,
Hogy nem láthatlak már.
Nem foghatom meg kezed,
Nem simogathatom meg fejed,
Nem ölelhetlek már.
Annyira kínoz, annyira fáj!
Nem hallom hangodat,
Nem hallom léptedet,
Akárhogy fülelek.
Nézem fényképedet,
Drága mosolyodat,
Könny áztatja arcomat,
S így sem látlak már,
Mert szememet elfedi a homály,
S hangokat sem hallok,
Mert hangos zokogásom
Megtöri a csendet.
Már csak egyre vágyom:
Hogy ott lehessek Veled,
Hogy átöleljelek, és elmondjam
Neked mennyire, mennyire Szeretlek!"
Gyújtson 
Érte új gyertyát most!
Nadri
(Nádasi Adrienn)
Született:
1990. 9. 10., Budapest,
Meghalt: 2009. 6. 28., XVIII.ker. Nagykőrösi út
Mikor útra keltem, még nem tudtam,
hogy ez volt az utolsó utam.
Nem térek hozzátok vissza, többé soha,
Nem tudtam, hogy sorsom ily mostoha.
Hisz még fiatal vagyok, élni akartam még,
ez a szörnyű baleset miért pont engem ért?
Ámokfutók áldozata lettem Én,
kik felelőssé váltak rövid életemért.
Kedves Szeretteimtől is már innen búcsúzom,
fájdalmatokat még csak enyhíteni sem tudom.
Nincs már alkalmam megköszönni nektek,
azt a sok jót, mérhetetlen szeretetet.
Ne búsuljatok. Nekem már nem fáj semmi,
Ha eljön az este, csillagként tudok Nektek üzenni.
Tekintsetek fel az égre, ott fogok ragyogni,
Szívetek egy darabja voltam, mit nem lehet pótolni.
Sebünk be nem gyógyul,
Könnyünk el nem apad,
Zokogunk fájdalmunk nehéz súlya alatt.
Szép volt Veled, szomorú nélküled,
Amíg csak élünk siratunk Téged!
NAGYON SZERETÜNK ADRI!!! ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ!!!!!
Tragikus autóbalesetben hunyt el egy halálba száguldó autó utasaként.
9 nappal azután, hogy megkapta az Érettségi Bizonyítványát.
Egy pillanat műve volt,
és fiatal szív vére hullt.
Mielőtt elvitte magával a halál,
nem érzett többet a kínzó fájdalomnál.
Fázott is talán, és kereste, aki szereti...
Azt, aki utolsó perceiben még átöleli.
Nem látta már, hogy süt a Nap,
számára csak vakító fény volt, ami biztatva hívogat.
Remegett a szíve, s egy utolsót még vert.
Majd elhagyta e világot, és nyugalomra lelt.
A gyertyák égjenek lelki békéjéért!
Nyugodj békében!!!!!!
Csak a jók mennek el,
Ők hagynak el
s mit Ők hoztak el,
Ők viszik el.
Ez nem tűnik fel
míg együtt vagyunk,
csak a jók ünnepén,
hol az égben vagyunk.
Mért mentél el,
miért hagytál el?
Szerettünk téged
távol vagy közel.
Csak a jók mennek el,
Ő teljesít,
és a szívünk úgy fáj,
s a szánk visszahív.
Uram fogadd be Őt,
a jók közül volt,
csak értünk élt,
a mindenünk volt!
Köszönöm szépen Adrikámnak gyújtott gyertyákat, és a küldött gyönyörű képeket, idézeteket.
|
 |