Ilonka, Ilike
(Módler Józsefné)
Született:
1955. 7. 26.,
Meghalt: 2009. 8. 3., Budapest
Drága Ilonkám. :""(((
Kivételesen ritka jó Ember és Lélek, s a legcsodásabb, legigazabb, hű, önzetlen, örök Barát. Elképzelhetetlen, felfoghatatlan, hogy többet már nem írsz, hiába várom... Hiányod örökké fájni fog. Sosem feledlek, barátságodat, személyedet más nem pótolhatja. Szó itt mit sem számít, mert szavakba önteni nem lehet, és a könnyek sem elegek. Túl fiatal voltál még ahhoz, hogy elmenj - 'bár tudom, nem te választottad. Csak remélhetem, hogy ott, ahol most már vagy, sokkal jobb Neked, mint itt valaha is volt s lehetett volna!
Nyugodj békében, kedves Barátnőm.
"A gyertya szépen lángol,
Nem fújja már a bántó szél.
A viasztest elolvadt,
Valahol új életre kél.
A Föld már elengedte,
Az égen egy csillag ragyog.
Szelíden kérik Őt,
S Ő játszik egy égi dallamot.
Eggyé forrt kéz a húrral,
És már egy új ütembe kezd.
Lassúbb és csöndesen szól,
Úgy üzeni: megérkezett.
Lelkünkből szól ez a dal.
Örökre velünk maradsz,
Őrizzük mosolyodat.
Vihar, kiált kegyetlen,
Elválaszt zord idők keze.
Az ész hazug; ne engedd,
Ne, hogy a reményt elvegye!
A Föld már elengedte,
Az égen egy csillag ragyog.
Szelíden kérik Őt
S Ő játszik egy égi dallamot.
Minden üvöltve lázad,
Hol van az elrabolt hitünk?
A lelked halhatatlan,
De a fájdalom elönt.
Lelkünkből szól ez a dal.
Örökre velünk maradsz,
Őrizzük mosolyodat."
Szeretett családoddal, kik most Nélküled itt maradtak - lányaid: Kati és Andi, s párod, Laci -, őszintén s mélyen együttérzek. Nekik, értük, velük... az alábbi idézet.
"Telnek az évek, mégsem csökken a fájdalom,
Mert képek és emlékek miatt könnyeimmel áztatom a földet,
Melyben nyugszik már kit szeretek örök sötétségben,
Sokan gyászolok veletek,
Hosszú ideje már, elmentél s minden megváltozott,
A ház ahol várt rám, és ahol sokat áldozott a családra,
Amit szívvel-lélekkel összetartott,
Bármi történt, nagy szeretettel, jóra nevelt.
Emlékszem, amikor összegyűltünk, mindenki nevetett,
Mindenben segített, bármiben bármikor,
Bárkinek akadt gondja, vele tudott bánni jól,
Igaz hit, ami éltette és vezette a fénybe,
Sosem volt gyűlölet szívében, jó lelkében.
Mikor a gyászban,
A fájdalomtól könny csorog,
Szemedből szívedig, mi gyorsan feldobog,
Hiába telnek múlnak az évek el,
Még mindíg látod, de ha nyúlsz felé nem éred el,
Minden emlék és kép előtör,
Veled marad örökké, amit megőrzöl,
Amíg egy nap utánaindulsz keresni,
Mert hiányzik, kit szeretsz s nem bírod eltemetni.
Mióta elmentél, mama, már semmi nem a régi,
Nem értem, miért ez kellett ahhoz, hogy meg tudjak térni,
Én Uram, tudom, te nem tehetsz róla,
Nem csak rajtad múlik, kinek hogy alakul a sorsa,
A végzete, élete meddig tart az embernek,
Pillanatok, órák, napok, évek amíg eltelnek,
Elmúlnak, de az emléke örökké megmarad,
A szívbemerítő gyászunkban, szemünkből könny fakad,
Ez fájdalmas, mert nagyon hiányzol Mama,
Vártalak, de rájöttem hogy többet nem térsz haza,
Bocsáss meg nekem, ha ritkán látsz csak engem
Itt, ahol nyugszol, fáj mindíg keresztet vetnem,
A ház is, egyben otthon, az üressé vált teljesen,
Nem ad vígaszt neki semmi sem,
Én tudom, hogy figyelsz ránk, akár egy angyal képében,
Tudd hogy szeret családod,
Ámen, nyugodj békében!
Mikor a gyászban,
A fájdalomtól könny csorog,
Szemedből szívedig, mi gyorsan feldobog,
Hiába telnek múlnak az évek el,
Még mindíg látod, de ha nyúlsz felé nem éred el,
Minden emlék és kép előtör,
Veled marad örökké, amit megőrzöl,
Amíg egy nap utánaindulsz keresni,
Mert hiányzik, kit szeretsz s nem bírod eltemetni.
(Megint, megint) megint az esik az eső, eltűnt a nap,
Bizonytalan hangulat, szürke lesz a holnap,
Okolnak az érzések, feltörnek a földből,
Eltemetem őket, nem kértem a jövőből,
Ami elmúlt, néha kisért, a szemem kisírt,
Az élet kibírt, vágyom az idírt,
Le kellet zárnom, mert leplet borít rám,
A mennyből erre bíztat, szurkol Édesanyám,
Az idő gyógyít, de csak akkor ha engedem,
A szike mélyre hatol, erős a félelem,
Más utat keresek, de szakadék a vége,
Megoldás után kamatozik a feledés bére,
Szorul a hurok, próbálok kijönni,
Mindíg összegzés kell, ha túl akarok lépni.
Mikor a gyászban,
A fájdalomtól könny csorog,
Szemedből szívedig, mi gyorsan feldobog,
Hiába telnek múlnak az évek el,
Még mindíg látod, de ha nyúlsz felé nem éred el,
Minden emlék és kép előtör,
Veled marad örökké, amit megőrzöl,
Amíg egy nap utánaindulsz keresni,
Mert hiányzik, kit szeretsz s nem bírod eltemetni."
Edina
|
 |